| Stephen Kenson: Bukott angyalok (részlet)Tir Tairngire sötét erdeitől még a tündék is tartottak, és nem is alaptalanul. Az a hír járta, hogy a vidék hegyei között rémületes lények tanyáznak. 2011-ben, az Ébredés idején veszedelmes, zabolázhatatlan mágikus erők szabadultak el, és a barátságos ligetek helyén ősi legendák elfeledettnek hitt világa elevenedett meg. Ettől kezdve aki csak tehette, elkerülte a vadont.
 Az Ígéret Földjének lakói mindenkinél jobban tisztában voltak vele, milyen szeszélyes és kiszámíthatatlan tud lenni a mágia, úgyhogy inkább békén hagyták a mélységes völgyeket és a ködbe burkolózó hegycsúcsokat. Ezért is esett a választás aznap éjszaka éppen erre a helyre: a mindentől távol eső vad erdőség a lehető legjobban megfelelt a feladat végrehajtására. Ez azonban Mustangot távolról sem nyugtatta meg. A nő egy sziklás lejtőn várakozott a hegyoldalon, a minden irányban messze elnyúló vadont és a fogyó hold előtt kavargó rongyos szélű felhőket kémlelte, és igyekezett nem gondolni arra, mi történik éppen a közelében fekvő barlang mélyén.
 A bömbölő szél elszabadult hajtincseket fújt az arcába. Borzongva hajtotta fel gallérját. A ballisztikus pánzélzatot fedő szintibőr általában tökéletesen megfelelő öltözék volt, de ebben a helyzetben jól jött volna valami melegebb holmi. Felhúzta a cipzárt, amennyire tudta, és még jobban megszorította kis automata pisztolyát.
 Ekkor hirtelen apró neszre lett figyelmes, és mintha szeme sarkából moccanni látott volna valamit. Villámgyors mozdulattal előrelendítette fegyverét. A lézer célzófény halovány vöröse egy darabig a sötétséget pásztázta, aztán megállapodott egy meglepő közelségben felbukkanó homályos alakon.
 - Csak nyugi! - szólalt meg ekkor az árnyék. Mustang leeresztette a fegyvert, de azért úgy tartotta, hogy bármikor újra előkaphassa.
 - Muszáj neked mindig így sompolyognod? - fakadt ki, miközben hunyorogva nézett a sötétségbe.
 - Bocs, a megszokás. - A férfi már közvetlenül Mustang háta mögül beszélt. - Amikor már képtelen leszek észrevétlen maradni, akkor tudni fogom, hogy itt az ideje a visszavonulásnak.
 Mustang a fejét ingatta.
 - Nem tudom, nincs-e már most itt az ideje - mondta halkan. - Nem tetszik ez nekem, Silk.
 A férfi Mustang vállára tette a kezét.
 - Nem lesz semmi baj - nyugtatgatta. - Már nincs sok hátra. Ha Marc végzett, azonnal elhúzzuk innen a csíkot. Bárcsak már a hátam mögött tudhatnám ezt a rohadt helyet!
 - Én... nem is tudom. - Mustang mélyet lélegzett, és lassan engedte ki a levegőt. - Az biztos, hogy nem az a mesebeli tündérország, de mégis valahogy... varázslatos hely.
 - Már annak, aki hegyes füllel született - szögezte le Silk. - Én legalábbis valahogy nem éreztem a portlandi nyomornegyedek megkapó varázsát, vagy te igen?
 A nő a fejét rázta.
 - Persze, de mégis... valami van itt a levegőben.
 - Nem vagy te egy kicsit elfogult a tündékkel szemben? - incselkedett Silk.
 Mustang elmosolyodott. Az biztos, hogy ezentúl már mindig más szemmel fogja nézni Tir Tairngire-t és a tündéket. Egyáltalán, az egész élete meg fog változni - már persze ha egyáltalán túlélik ezt a kis kalandot. 
 Silk, a lány aggódó arckifejezését látva, gyengéden megszorította a vállát.
 - Ne félj, nem lesz semmi baja. Tudja, mit csinál.
 Legalábbis azt hiszi, gondolta Mustang, miközben Silk felé fordult.
 - Nem is ez aggaszt.
 A férfi komoran bólintott.
 - Tudom én. Ne aggódj, már a nő is alig várja, hogy elhúzhasson innét.
 - Gondolod? Én ebben nem lennék olyan biztos.
 - Tudod, hogy szükségünk volt rá.
 - Nem. Csak megkönnyítette a dolgunkat - ellenkezett Mustang.
 - Jó, akkor megkönnyítette a dolgunkat. Mióta okoz az neked problémát, ha a könnyebbik megoldást választjuk?
 - Amióta olyanokkal is lepaktálunk, akikben nem bízom.
 - Hát, ilyen az élet az árnyak világában - kedélyeskedett Silk. - Bízhatunk egyáltalán valakiben?
 Mustang átnézett a férfi válla fölött. A barlang bejárata mellett, a hegy mindkét oldalán komor sziklák őrködtek.
 - Valamelyikünknek ott kellene lennie.
 Silk elgondolkodva rázta a fejét.
 - Én is így érzem. De az biztos, hogy csak elvonnánk Marc figyelmét. Jobb, ha nem zavarunk egy varázslót munka közben.
 - Miért nem inkább én vagyok mellette? - tette fel a kérdést Mustang. - Vagy te?
 - Mert nem akar veszélybe sodorni téged. Bennem meg nem bízik. Persze, végül is nem vagyok tünde, ráadásul... - Silk látta, hogy Mustang szúrósan néz rá, és inkább így folytatta: - Azt hiszem, féltékeny rám... a konkurenciát látja bennem. Tudom, tudom - tette hozzá, mielőtt a lány közbeszólhatott volna -, ez hülyeség; de ő nem így látja. Egyszerűen jók vagyunk együtt, és ezt könnyű félreérteni.
 Mustang már oda se figyelt. Álmodozó tekintettel nézett a barlang bejárata felé.
 - Szereted őt, ugye? - zökkentette ki Silk a gondolataiból. Mustangot ez az egyszerű mondat úgy érte, mintha egy vödör hideg vizet zúdítottak volna a nyakába.
 - Igen... szeretem.
 Most először ismerte be egy másik ember előtt, hogy ez a küldetés számára mást jelent, mint a többi. Ezután már semmi nem mehet úgy, mint azelőtt.
 Mustang újra a barlang felé nézett.
 - Silk... - suttogta, mire a férfi hátrafordult. Lüktető vörös-arany fény áradt a barlangból. A sugárzás egyre erősödött, mintha a nap ma tévedésből a barlangban kelt volna fel. A világosság kiömlött a hegyoldalra is, és a környező hegyek az egyre hangosabban zengő varázsszavakat visszhangozták, amelyek mintha a fénnyel együtt áradtak volna ki a barlangból.
 Silknek még éppen sikerült Mustangot elkapnia, aki elkezdett a fény és hang irányába rohanni. A lány dühösen rángatta a karját.
 - Nem avatkozhatunk közbe! - kiáltotta rekedten Silk. - Megmondta, hogy maradjunk itt, bármi is történik!
 Mustang abbahagyta a küzdelmet, és dermedten állt. A kántálás elhallgatott, de a fény még az eddiginél is erősebben ragyogott, most már egyenletes sugárzással.
 - De hát ezt a fényt mérföldekről látni!
 - Mérföldekre nincs senki - vetette ellen Silk.
 - És a járőrök? - makacskodott Mustang.
 - Mire ideérnek, mi már messze járunk. Higgadj már le!
 Mustang felsóhajtott. Egyszerre mintha minden ereje elszállt volna.
 - Persze, igazad van. Csak szeretnék már túl lenni ezen.
 - Mit fogsz tenni, ha vége lesz?
 A lány elgondolkozott.
 - Még nem tudom. Először is attól függ, mik a tervei a cégnek. - Silk bólintott. Elsősorban mindig a cég akarata számított.
 - Ha bármiben segíthetek... - A férfi elharapta a mondatot, és mindketten a hirtelen felcsapó lobbanás felé kapták a fejüket. Ugyanekkor egy sötét alak rajzolódott ki a barlang bejáratánál, és rohanvást elindult az erdő vonala felé.
 - Aerwin! - üvöltött fel Silk, de a karcsú alak megállás nélkül futott tovább.
 - Marc! - sikoltotta Mustang, és a barlang irányába vetette magát. Silk egy pillanatra megtorpant: féltette a lányt a rá váró látványtól. De a következő másodpercben már rohant is a lejtőn lefelé menekülő nő után.
 Aerwinnek jókora előnye volt, de a sziklás hegyoldalon még neki is lassítania kellett. Silk most hálát adott a beültetett optikáért, amely megsokszorozta előtte a felhő mögé bújt hold halvány fényét. Így könnyedén ki tudta kerülni az akadályokat, és világosan látta a távoli fekete sziluettet is, amint fut előtte az éjszakában.
 Silk, miközben tovább fokozta a tempót, átvágott bal felé egy alacsonyabb hegygerincen, és átvetette magát az ormon. Esés közben kapta el a nőt. Összegabalyodva, elszabadult kövek záporában gurultak le a lejtőn.
 Aerwin nagy nehezen talpra állt, de Silknek sikerült újra elgáncsolnia. A nő arrébb gördült, és Silk is hagyta, hogy a lendülete néhány lépésre a másik irányba vigye. Egyszerre kaptak a fegyverükhöz, de a férfi - a gerincoszlopába épített optikai processzornak köszönhetően - egy másodperccel gyorsabb volt. Előrántotta a fegyvert; a nő sápadt arcán élénkpiros pötty jelent meg. A tünde sima bőre szinte gyöngyházfényben ragyogott a holdsugárban.
 - Inkább ne - mordult rá Silk, mire Aerwin lassan felemelte a kezét a pisztolyról. - Ott maradsz! - tette még hozzá, miközben feltápászkodott, persze ügyelve arra, hogy a piros pont semmiképp ne mozduljon el. A nő farkasszemet nézett vele; akkor sem hunyorgott, amikor a lézer egyenesen a szemébe világított.
 - Mi a franc folyik itt? - kérdezte Silk, bár sajnos nagyon is tudta a választ. - Átvágtál minket, mi? Csapda volt az egész. De miért?
 - Kössünk alkut - szólalt meg a nő, mire Silk ujja megrándult a ravaszon. De visszafogta magát; először ki kell derítenie, mi történt.
 - Fogd be! - mordult rá a tündére -, nincs több alku. Óriási hiba volt megbízni benned, de ne félj, még egyszer nem fordul elő. Megint megkérdezem: miért?
 Aerwin némán és mozdulatlanul állt. Ekkor azonban Silk - mesterségesen élesített látásának köszönhetően - észrevette, hogy valami megcsillan a szűk fekete nadrág egyik zsebében. Egy sebtében összecsavart aranylánc kis darabkája volt az, amely a küzdelem hevében kicsúszott a helyéről. A tünde azonnal követte Silk pillantását, de akkorra a férfi már előreugrott, hogy megragadja a szabadon fityegő láncszemeket, és a pillanat töredéke alatt kirántotta a láncot Aerwin zsebéből. A lánc végén egy jádéből faragott, sárkányt formázó amulett lógott.
 - Ez Marcé - állapította meg Silk, miközben jeges tekintetét a tündére szegezte. - Hát ezért vertél át minket?
 - És még csak most jön a java - suttogta Aerwin gyilkos mosollyal.
 Ekkor hirtelen vakító fény árasztotta el az éjszakai égboltot. Szerencsére Silk optikája azonnal alkalmazkodott a változáshoz, de még így is káprázott a szeme, miközben a fény forrását kereste.
 Egy rúgás - és a pisztoly kirepült a férfi kezéből. Az amulettet szerencsére sikerült időben megszorítania. Miközben a tünde előrántotta a pisztolyát, Silk oldalra vetette magát. Nem tudott hova menekülni, a kopár hegyoldal nem nyújtott fedezéket. A sötét ruhás nő felemelte a fegyvert, és Silk tudta, hogy ebből a távolságból nagyon is könnyű préda neki. Volt már alkalma megfigyelni, hogy Aerwin ennél sokkal távolabbi célpontot is képes eltalálni.
 A lövés, amely eldördült, mégsem a tünde pisztolyából származott, hanem valahonnan fentről. Aerwin hátrahőkölt. Silk a hang irányába fordult, és meglátta Mustangot, aki tőlük vagy tizenöt méterre állt. A lány arcán pokoli elszántság tükröződött, miközben elindult feléjük a lejtőn. Silk most már látta azt is, hogy a fény a fölöttük köröző helikopterből jön, amely a hegyoldalt pásztázza.
 - Dobják el a fegyvert! - dübörgött az angol nyelvű felszólítás.
 - Dobják el a fegyvert! Kezeket a tarkóra!
 A következő pillanatfoszlányban Aerwin felmérte a terepet: Silk a földön, Mustang egyre közelebb, a helikopter nemsokára újra erre fordul. A tünde tétovázás nélkül a fák irányába lendült. Silk látta, hogy bal karját mereven tartja, de ez alig lassította a mozgását.
 Mustang abban a pillanatban ért Silk mellé, amikor annak végre sikerült feltornásznia magát.
 - Jól vagy?
 - Megvagyok - válaszolt a férfi. - Tűnjünk innen!
 - Megőrültél? Még elkaphatjuk! - Mustang el is indult Aerwin után, de Silk elkapta a karját.
 - Nem lehet - mondta. - Csapdába csalt minket. Itt néhány perc múlva nyüzsögni fognak a tiri járőrök. El kell tűnnünk innen!
 - De hát ez a nő... - Mustang hangja elcsuklott.
 - Tudom! - szakította félbe a férfi. - Hidd el, Stang, semmit sem tehetünk! Azonnal el kell tűnnünk innen!
 Mustang arcán végigcsorogtak a könnyek. Ránézett Silkre, és vett egy nagy levegőt. Egy pillanatra a férfi azt hitte, hogy neki fog esni, vagy kiabálni kezd, hogy azonnal menjenek Aerwin után. De Mustang csak reszketeg hangon sóhajtott egyet.
 - Igen - mondta. - Menjünk.
 Amikor a helikopter újra átpásztázta a területet, a sötét alakokat már elnyelte a föld. Nem maradt ott más, csak magasan a hegy ormán a barlang mélyén pislákoló narancsvörös fény, a vadon és a rémalakokkal teli éjszaka.
 Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Stephen Kenson: Mérgek könyve (részlet). | Létrehozás: 2007. június 11. 14:41:27 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 |  Nyomtatási forma | 
 |